Második fejezet

Meg is érkezett a második rész, remélem tetszeni fog! Nagyon szívesen fogadnám, hogy ha adnátok valami visszajelzést a történettel, fejezetekkel kapcsolatban. Köszönöm, jó olvasást! 

------------------------------------------------------------

Már egy bő tíz perce, hogy úton vagyunk. Keresztbe tett lábakkal ülök Zayn kocsijának anyósülésén, ölemben fekete táskámmal. Körbepillantok a fekete Audijában az autóban, tipikus férfi autó. Sehol egy porszem, az italtartóban nincsen három napos energiaital, az ajtótartóban nincsenek odagyömöszölt papírok, zsebkendők és egyéb más apróságok. Persze otthon, az én kis Pannámban halomban álltak hátul a ruhák, táskák és váltócipők.

Panna az én kis gyönyörű szerelmem, egy BMW, még Papától kaptam tizennyolcadik születésnapomra. Emlékszem, mikor megkaptam sírva ölelgettem, dőltem rá a motorháztetőjére, majd utána persze Papát és Anyámat is megölelgettem. Mennyi minden emlék köt ahhoz a kocsihoz… Emlékszem, mikor először fukiáztam haza a barátnőimet, majd természetesen az egyik lány bele is rókázott. Na az szép este volt mondhatom. Attól fogva eldöntöttem, hogy ha valaki belehány a kocsimba kimossa, és még fizetni is fog. Természetesen voltak szép emlékek is, mint például mikor Dant vittem egyszer haza az első randinkról. Biztos kicsit fura lehetett, hogy én vittem haza őt, de hát, ha akkor még nem volt autója mit csináljon az ember, rakja ki a busznál? Ott csókolt meg először. Kínosan ültünk a kocsiba, már éppen elkezdtem volna halandzsázni, csak hogy ne legyen kellemetlen a csönd amikor hirtelen odahajolt és megcsókolt. Nem is mondanám igazi csóknak, inkább csak olyan szájra puszinak tekintettem, de attól a naptól kezdve volt kimondva, hogy mi együtt vagyunk.

Gondolataimból a Zayn rángatott ki, mikor feltett valami kérdést.

- Ne haragudj, mit mondtál? Nem figyeltem. – Fordítottam felé a tekintetemet, majd néztem bele szemeibe.

- Mindegy, nem fontos. – mosolyodott el, majd kitette az irányjelzőjét és egy kisebb utcába fordultunk. – Itt is vagyunk! – parkoltunk le, Zayn leállította a kocsi motorját és kipattant.

Én is kiszálltam a kocsiból, majd szemügyre vettem a házat, ami előtt megálltunk. Egy, egy emeletes ház volt az, amelyhez tartozott egy kisebb előkert, amit fehér téglakerítés vett körbe, fekete kapujával. A ház bordó színűre volt festve, hatalmas fehér ajtaja volt, ami felett pár virág lógott. Egész jó. Kíváncsi vagyok mit rejt a belseje és hogy kivel kell majd egy darabig együtt élnem egy tető alatt. – gondoltam.

Hátra mentem, hogy kiszedjem a csomagom de mire odaértem, Zayn küszködött a bőröndömmel.

- Jézusom, te miket raktál ebbe a táskába? – Nyögött egyet majd nagy nehezen kiemelte a cuccom.

Mikor letette, akkor vettem csak észre, hogy a világos színű farmerját végig húzta a kocsi alján, miközben éppen megküzdött a bőröndömmel. Rám nézett, majd látva engem, hogy a gatyáját nézem, ő is letekintett.

- Most viccelsz, ugye? – tárta szét a karját, és nagy bociszemekkel nézett rám. Elröhögtem magam, majd megszólaltam:

- Ne haragudj, add csak ide kimosom. Biztos van ebben a házban egy mosógép és se perc alatt kész is lesz! – néztem rá.

- Persze, és addig míg megszárad, alsógatyában fogok rohangálni a városban. Szeretnéd, mi? – nézett rám huncut mosollyal, majd elnevettük magunkat.

Elindultunk a ház felé, majd Zayn megállt a kapunál és becsöngetett.

- Amúgy miféle barátnál szállásolsz el, ha szabad kérdeznem? – néztem rá kérdőn.

- Nagyon jó barátom, gimi eleje óta nagyon közel állunk egymáshoz. - Nézett rám, csillantak meg barna szemei, és megigazította a haját. Úgy látom, ez valami szokás nála, ha zavarban van.

Gyanúsan néztem rá, próbáltam kitalálni ki is lehet az a személy, majd zárkattanásra fordítottam a szemeimet az ajtóra ami félig kinyitódott és egy szőke lobonc bukkant fel ott, de csak egy pillanatra, majd el is tűnt.

- Egy perc, csak nem tudom, hogy hol van a kulcsom! – mondta a lobonc tulajdonosa.

Zayn kuncogva nézett az ajtóra, majd egy pillanat alatt leesett, hogy itt mi folyik. Áhá!

- Azt hiszem, most már mindent értek! – néztem a mellettem álló fiúra, aki felém fordította a tekintetét, sejtelmesen mosolygott és visszafordult, hogy mihamarabb megláthassa a lányt.

Egy szőke hajú, kábé velem egymagasságú lány kocogott felénk. Rózsaszín szőrös papucsot viselt lábain, fekete nadrág volt rajta. Felsője egy fehér kötött pulcsi volt, ami gyönyörűen kiemelte kékes-szürkés szemét, vörösre festett ajkát és a haját.

Kinyitotta a kapu zárját, majd nagy mosolyt varázsolt arcára, és hozzám fordult.

- Szia, Perrie Edwards vagyok! – adott két puszit.

- Szia, én Katherine Embloz vagyok! Nagyon szépen köszönöm, hogy befogattál, remélem nem okozok nagy gondot. – néztem rá, majd tekintetemet mosolyogva Zaynre vezettem, aki le nem tudta venni szemeit Perrieről.

Perrie csak nevetve legyintett egyet, és elindult a kocsi felé, majd megragadta a bőröndöm és elindul befelé a házba, majd intett, hogy kövessük.

Mikor beértünk, egy fehér színű előszoba fogadott minket, amelynek jobb oldalán egy cipős szekrény, felette egy tükör és a komód mellett pedig fogas volt, rajta egyetlen kabát árválkodott.

- Perrie, nekem nem is köszönsz már? – nézett Zayn az említett lányra, és várakozóan széttárta a karjait.

A szőkeség mosolyogva fordult oda a fiúhoz, és karjai közé fúrta magát, majd két puszit adott neki, és ő szorosan zárta karjait a lány köré, mint aki mindentől megszeretné védeni.

- Hát, hogy felejthetnélek el téged? – húzta fel kacéran szemöldökét Perrie.

- Tudom, engem elég nehezen lehet kiverni az ember fejéből. – nézett le Perriere Zayn, majd ő is adott a lánynak puszit az orcájára, és mosolyogva nézett a szemeibe.

Jó volt rájuk nézni, akaratlanul is eszembe jutott Dan, ahogyan engem is átölelt mikor fáztam, vagy amikor aludtunk. Egy pici bűntudatot éreztem, hogy elfejeltettem neki írni, hogy épségben megérkeztem Londonba, majd felhívom, ha lesz egy kis nyugtom.

Megköszörültem a torkom, és a még mindig kuncogó párocskát vagy akárhogyan is hívjam őket, rebbentettem szét.

- Gyere beljebb nyugodtan, a cipődet nem kell levenned még nem takarítottam ki. – sétált be és követve nézelődtem balra jobbra, mint egy kislány, aki a játékboltban alaposan körbe néz, hogy melyik játékot vihesse oda Édesanyjának, könyörögni, hogy vegyék meg. – Itt van a nappali, balra a konyha. A nappaliból nyílik ajtó egy lenti kisebb fürdőszobába. Fent az emeleten három szoba van, az egyik az enyém, a másik a tiéd, a harmadik pedig egy vendégszoba, ahol leginkább Zayn, vagy a fiúk szoktak tanyázni, ha kell. Fent is van egy fürdőszoba. – Nézett rám Perrie.

- Megpróbálom megjegyezni! Van valami szabály, amit be kell tartanom? – kérdeztem egy kicsit félénken, hisz még nem is ismerem ezt a lányt, fene tudja mikor pattan el az agya, és kap hisztirohamot. Bár mondjuk nem úgy néz ki, mint egy pszichopata, hülye picsa.

- Csak annyi, hogy néha esti műszakos vagyok, és akkor nem szeretném, ha felkeltenél mert álmosan picit morcos vagyok.

- Csak egy picit? – jött ki a konyhából Zayn és mosolyogva nézett rám, mint ha Perrie itt sem lenne. Kezében három pohár és egy üveg Jäger volt.

Perrie nevetve beleboxolt Zayn vállába. Mosolyogva néztem rájuk. Kíváncsi vagyok mi lehet köztük, majd megkérdezem valamelyikőjüket.

Zayn kitöltötte az italokat, majd mindegyikünk felé nyújtotta azokat és elfogadtuk.

- Igyunk arra, hogy Katherine az új munkatársunk, és reméljük új barátot is lelünk benne. – néztek rám, majd koccintva lehúztuk az italokat. Mindkettejük arcára grimasz ült ki, miután megitták a piát, és csodálkozva néztek rám.

- Atya jó isten, te miért nem vágsz olyan arcot, mint aki mindjárt elhányja magát a Jägertől? – nézett rám Perrie kitágult szemekkel, csodálkozva.

- Édesem, onnan jöttem, ahonnan a Jäger. Nálunk ez közkedvelt italnak számít, a házibulik alapegysége.

- Úgy érzem, jó barátnők leszünk! - nézett rám boldogan -  Igyunk még egy kört egy barátság kezdetére – karolta át vállamat a lány, és vártuk, hogy Zayn újra töltse a poharainkat.

Miután megittuk a második körünket, tekintetemet körbevezettem a nappalin. Nem volt benne túl sok bútor, inkább minimálra volt véve a figura. A fehér volt az uralkodó szín, de a bútorok barna színűek voltak. A kanapé és a tévé egy szinttel meg volt süllyesztve, mint ahogyan az ember belép a házba. A tévé mellett virágok voltak. A nappaliból kilehetett menni a teraszra, ahol volt egy kisebb medence. A ház nem rendelkezett akkora hátsó udvarral sem, de még elfért kint egy hintaágy is.

- Menj csak, nyugodtan nézz körbe a házba, fedezd fel, hol fogod eltölteni a napjaidat. – mondta Perrie, majd Zaynnel a kanapéra huppanva kapcsolták be a tévét.

Megfogtam a cuccaimat, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Felérve négy ajtó fogadott. Találomra benyitottam az elsőbe. A fürdőszoba volt, amely bézs színű csempével volt kirakva. Beljebb lépkedtem és jobbra egy nagy tükör fogadott.

Megigazítottam a hajamat, majd a szempillaspirálomat is, ami a repülőn való alvástól egy picit elkenődött. Farkasszemet néztem zöld szemeimmel.

Katie megfogod tudni csinálni, minden a legnagyobb rendben lesz. – gondoltam magamba, mély lélegzetet vettem, majd tovább indultam a felfedező utamra. Szerencsémre a következő ajtó mögött az én szobám volt.

Ami először feltűnt, az a hatalmas ablaka, ami a kertre nyílt rá. A szoba nem nagy, összesen egy franciaágy egy szekrény és éjjeliszekrény volt benne. A falak és a bútorok fehérek voltak, a szőnyeg és az ágynemű agavezöld színben pompázott, ezzel kellemes hangulatot keltve a belépni vágyónak.

Lehuppantam az ágyra, majd a táskámat magam mellé dobva feküdtem hanyatt rajta és tekintetemet a plafonra szegeztem.

Én egy kibaszott nagy király vagyok, hogy elfogadtam ezt a lehetőséget amit az élet tálcán kínált fel. – gondoltam, majd mosolyogva, boldogan, önbizalommal megtelve, ültem fel és halásztam elő a mobilomat a táskámból.

Első fejezet

Kedves Olvasó! Ez lesz az első fejezetem, remélem tetszeni fog Kate történetének a kezdete és kíváncsian várod majd a folytatást. 

u.i.: Véleményeket szívesen várok kommentbe! :) 

----------------

Itt állok, kezemben egy papírfecnivel, bőrönddel a lábamnál, egy tetoválószalon előtt. Nagy régi barna ajtaja van, mellette egy nagy ablak, ahova különböző fényképek vannak kihelyezve, amelyeken gyönyörűen megmunkált tetoválások láthatóak.

Hogy mibe vágtam a fejszém?!-gondoltam magamban, majd egy mély lélegzetet vettem és benyitottam az ajtón. Halk csiling szó hallatszott, ahogyan betettem hófehér Converse cipőmet az üzlethelyiségbe.

Bőröndömet nagy nehezen behúztam az ajtón, amelyen éppen, hogy befért és körbepillantottam a helyiségben. Magas mennyezetű szoba volt, amelynek falai fehéren voltak lefestve és minden falon egy-egy képkeret volt. Jobb oldalon, közvetlenül az ajtó mellett, volt egy recepciós pult, de mögötte nem volt senki.

-         Helló, van itt valaki? – tettem fel a kérdést, de válasz nem érkezett, így hát

fogtam magam és levetődtem a pult melletti fehér kanapéra. Szőke hajamat felkötöttem egy kontyba, levettem a farmerdzsekimet, amely alatt egy egyszerű U kivágású bordó póló volt, majd elkezdtem lapozgatni a mellettem lévő asztalkára letett tetkó katalógust.

Már egy jó ideje nézegethettem a prospektust, belemerülve jobbnál jobb mintákba, amikor egy köhintésre lettem figyelmes.

Felpillantottam és ott állt velem szemben, talán 21 éves korú fiatal srác. Fekete haja volt, amely kicsit bozontosan állt, barna szemei, gyönyörűen kirajzolódó állkapocs csontja volt, amelyen pár napos borosta volt látható. Fehér pólót viselt, amelyen valami angol szleng volt olvasható, amit én nem értettem. Pólójához világos színű farmert vett fel, hozzá fekete Nike cipőt.

Hm… Nem is rossz, kivagy te szépfiú?! – gondoltam magamban. Bambulásomból zökkentett ki, hogy még egyszer köhintett.

Pirulva álltam fel, hisz valószínűleg elég feltűnően néztem végig rajta, majd kezet nyújtottam és bemutatkoztam.

-         Szia, Katherine Embloz vagyok, és az állást jöttem betölteni, amit múlt héten

kínáltál fel.

-         Szia, Zayn Malik vagyok, örülök, hogy ideértél épségben. – igazította meg a

haját. Zavarban van. - Gyere, körbe vezetlek.

Elindult befelé a szalonba, követtem. Egy folyosón sétáltunk végig, majd balra fordultunk és Zayn benyitott egy terembe.

-         Itt szoktam én dolgozni, mint látható… Kicsit kupi van, elnézést, nem számítottam, hogy ilyen korán érkezel. Ha tudtam volna, kicsit összepakolok.

Beléptem a helyiségbe, ahol a szoba közepén volt egy tetoválóágy, mellette sok-sok kis tégely, amelybe gondolom én laikus, a festékek voltak. A szemközti falon egy óriási festmény volt, amely olyan érzést keltett a nézőben, mint ha a tenger fenekén lenne, felnéz a felszínre és látja ahogyan a nap sugarai szétoszlanak a vízen és az ember felett pedig épp, egy teknős úszik el.

-         Hát ez fantasztikusan gyönyörű. Te festetted? – néztem rá kíváncsian Zaynre.

-         Igen, én csináltam. – mosolygott rám szerényen, majd becsukta az ajtót.

A dolgozó szobával szemben, volt egy másik ajtó. Zayn kinyitotta, majd lassan besétált, követtem. Nem volt nagy szoba, volt benne egy fotel, egy könyvespolc és egy íróasztal, amin egy Mac számítógép volt.

-         Ez lenne a te kis birodalmad, ahol megtudod szerkeszteni a képeket, vagy

tudsz egy kicsit pihenni.

Besétáltam a szobába, és végigsimítottam a kezem a hófehér íróasztalon. Tökéletes. Pici, világos, nincs benne semmi ami a múltamra emlékeztetne, és az enyém.

Azonban eszembe jutott, hogy az egy dolog, hogy van egy szobám, ahol megtudom szerkeszteni a képeket, de hol fogom azokat megcsinálni?

Kérdőn hátrafodultam, és Zaynre néztem, majd mielőtt szólásra nyitottam volna a szám, megszólalt.

-         Tudom mit szeretnél kérdezni. Hogy hol a stúdió. – bólintottam. – Gyere,

megmutatom.

Izgatottan követtem. Kimentünk az ajtón, elfordultunk jobbra, majd a következő ajtón befordultunk balra.

Ez a szoba volt az eddigi legnagyobb a helyiségben. Szinte könnybe lábadt a szemem, ahogyan körbenéztem. Három hatalmas vakuszett volt a teremben, rendes plafonig felhúzott fehér háttérrel, középen egy fényképállvánnyal. Szám elé tettem a kezem és ámulva fordultam körbe, mint amikor egy kisgyerek új szobát kapott. 

Kate fogd vissza magad, még a végén azt hiszi, teljesen kattyos vagy. – gondoltam magamban. Vettem egy mély lélegzetet, majd Zaynre néztem.

-         Köszönöm, minden megfelel. – mosolyogtam rá.

-         Öhm, igen. Viszont van egy kis bökkenő. – nézett rám félszegen.

Felhúztam szőkés szemöldököm és kíváncsian vártam, hogy folytassa.

-         A helyzet az, hogy azt a lakást, amit gondoltunk neked mások lecsapták a

kezünkről. De, ideiglenesen míg meg nem oldódik a helyzet, eltudlak szállásolni egy nagyon jó barátomnál, ha nem akkora probléma. A lakása a Richmondon van, nagyon jó környéken, csöndes és biztonságos egy ilyen gyönyörű lánynak. – mosolygott rám. – Ha gondolod, most eltudlak oda vinni, úgy sem jön ma egy vendég sem, mivel hétfő a pihenő napunk.

-         Jó, menjünk. De remélem nem valami gazdag ficsúrhoz viszel, aki hisztirohamot kap attól, hogy ha kávéfoltos marad az asztal.

-         Ó, nem. Szerintem nagyon jól kifogtok jönni. - mosolyodott el. 

Prológus

  Katherine Embloz vagyok, 20 éves, Németországban születtem, Hannover közelében egy kisebb városban.

Hogy pontos legyek, négy órája hagytam el a szülőhazám és kezdtem új életet Londonban. Nemrég lehetőséget kaptam arra, hogy egy jól menő, londoni tetoválószalonnak lehessek a fotósa. A neten találtam rá a hirdetésre, teljesen véletlen, miszerint fotóst kerestek, hogy a céget fellendítsék. Úgy gondoltam, miért ne próbálhatnám meg, hisz egyszer él az ember. Elküldtem a megfelelő e-mail címre az önéletrajzomat, és csatolnom kellett tizenöt olyan képet, amikre a legbüszkébb voltam.

Pár napra rá válaszoltak, felvették velem a kapcsolatot, és felajánlották az állást. Természetesen egyből elfogadtam a lehetőséget.

Mikor közöltem a szüleimmel a hírt, édesapám egyből rávágta, hogy szó sem lehet róla, az ő kicsi lánya nem fog elmenni innen sehova amíg be nem tölti a huszonötöt. Édesanyám nagyon örült a lehetőségnek, és megbeszélte papával a dolgokat.  

Édesapámról annyit kell tudni, hogy én vagyon neki a legféltettebb kincse az egész világon. Míg be nem töltöttem a tizenhetedik életévemet, a házból is alig engedett ki, gondolhatjátok, hogy mit szólt, amikor közöltem tizennyolc évesen, hogy barátom van.

Édesanyám ennek a szöges ellentette. Ő felőle, tizenhat évesen már az első buliba elengedett volna, ha papa nem szólt volna közbe.

Igen, említettem, hogy barátom van. Danielnek hívják. Dan-t az egyik barátnőm által ismertem meg, szerelem volt első látásra. Gyönyörű mogyoróbarna szemekkel áldotta meg az ég, haja szőkén melírozott. Velem kábé egy magasságú(175). Sokat durciztam amiatt, hogy mellette nem vehettem fel magassarkú cipőket, amiket nem szoktam gyakran hordani, de ha színházba, esetleg bulikba megy az ember, elengedhetetlen kelléknek számítottak nálam!

Mikor Dannek elmondtam, hogy milyen lehetőséget kaptam az élettől, konkrétan hiszti rohamot kapott, hogy nem hagyhatom itt. De sajnos nem tehettem mást. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk tartani a kapcsolatunkat, minden nap beszélünk és majd eljön havonta vagy kéthavonta meglátogatni.

Csak a helyzet az, hogy az egyik dolog, amiben nem hiszek az a távkapcsolat. A másik amiben nem hiszek, hogy fiú és lány között lehet baráti viszony úgy, hogy soha nem érez többet semelyik fél a másik iránt mint barátság.